Dunaújvárosban maradt a Carissa Kupa!

A már 15. alkalommal beharangozott Carissa Kupa sajtótájékoztatóján mosolyogva figyelmeztetett a fővédnök dr. Dorkota Lajos Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára: „Nagyon remélem persze, hogy a küzdelem végeredménye az lesz, hogy a Carissa Kupa marad a városban, ahogy eddig!”. Teljesült a kívánalom!
A 34 csapat részvételével zajló 2017-es Carissa Kupát a Dunaferr-Vasas csapata nyerte az idén. A háromnapos küzdelem a társadalmi felelősségvállalásra épülve persze sokkal többről szólt, amit a csapatok jelenléte, valamint a szurkolók biztatása is megerősített mindenkiben.

Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő a vasárnapi díjkiosztón fejezte ki örömét.

– Mint azt láthattuk a csarnok tablóin a rendezvényt támogatók névsorában, hangsúlyosan Dunaújváros MJV önkormányzatával az élen, idén is sikerrel hirdette meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a Carissa Kupát. Nemes cél érdekében, együtt életeket menthettünk. A mentőszolgálat gépjárműparkjának korszerűsítése, az azokhoz tartozó új felszereltség beszerzéséhez is komoly segítséget kapnak a Carissa Kupa forrásaiból. Az előző évben a Jószolgálati Otthon támogatására adományozták a szervezők a bevételt, azelőtt életmentő készülékek vásárlása valósult meg belőle. Ez mind-mind fontos az összefogás és társadalmi felelősségvállalás szempontjából. Kiemelkedő a DLSZ tevékenységében. Országos rangú, s rendű esemény ez, már-már követelik a kispályás labdarúgócsapatok évről-évre – mondta el az országgyűlési képviselő.

A színészválogatott közismertsége mellett egyáltalán nem törpült el a Kohász Öregfiúk jelenléte sem a gálán. Köztük olyan személlyel, aki 34 évesen elhagyva az NB I-et, 211 szerepléssel a háta mögött, többszörös magyar válogatottként sokak “Lehotapistije” marad örökké. Lehota István első szóra igent mondott a Carissa Kupán való részvételre.

– Hetekkel korábban lebeszéltük már a találkozót, csakhogy az indulás előtt pár nappal lebetegedtem, influenzásan feküdtem otthon. Ilyen lehetőség ritkán adódik, úgyhogy nem szóltam semmit, hanem jöttem. Mindegy, ráérek kipihenni – tette hozzá nevetve István.

Kérdésünkre a magyar válogatottról nagyon pozitívan nyilatkozott a labdarúgó.

– Látszik a tudatosság, most nagyon össze van rakva a csapat. Működik ez máshol is, nem csak a németek precízek, de az angolok, franciák, spanyolok is. Rólunk azt híresztelték, technikás focit játszunk. Na, ez régen elmúlt már, beálltunk a sorba, s minden posztban, minden embernek szerepe van. Legalább ott vagyunk egy szinten a többiekkel. Ott vagyunk, ahol a helyünk – vélekedett a többszörös magyar válogatott focista.

A Kohászra még mindig jó szívvel gondol vissza Lehota István.

– Noha Pécsett játszottam a legtöbb NB I-es meccsemet, én itt lettem NB I-es játékos, innen hívtak be a válogatottba, innen való a volt feleségem, itt vannak a barátok, itt voltam a legtöbbet. Valahogy mindig visszakerültem ide. Tavaly a 30 éves évfordulón összejött a csapat Tiszakécskén három napra, remek volt. Most hívtak, s bár tekert ez a nátha, de jöttem! Ki tudja mikor legközelebb?!

A Dunaújvárosi mentőszolgálat parancsnoka, Reszegi Imre a maga szerénységével, ám izgalommal teli tekintettel járta körbe az öregfiúkat, sokukat személyesen ismeri.

– Tél van, hideg van, és fűt, hogy egy hagyományokkal rendelkező kupának lettünk kedvezményezettjei. Nagy megtiszteltetés. Magyarországnak az egyik legrangosabb kispályás labdarúgóbajnoksága. Egy február-márciusi fejlesztéskor fogjuk tudni felhasználni a megajánlott összeget a szolgálatra. Új mentőautók felszereltségét gyarapítja majd mindaz, amire költjük. Dorkota Lajos már korábban is kifejezte szándékát a támogatásunkat illetően, ahogy Dunaújváros önkormányzata is teszi ezt minden évben. Köszönjük nekik és a Carissa Kupának – mondta el a parancsnok.

Fontos tudni az 1.007.500 forint végösszegű adomány sorsát illetően, hogy a dunaújvárosi mentősök 120 ezer embert látnak el a körzetben. A Közép-Dunántúli régió legleterheltebb állomásáról beszélünk, évi 8000 beteget látnak el, több százezer kilométert megtéve mentőautóikkal.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések