Mesterhármassal tért vissza az argentin legenda

Tizenegy év után újra visszatért a pályára a Fiorentina legendás argentin játékosa, Gabriel Batistuta.
A dél-amerikai támadó hétfőn az Olaszország - Világsztárok (0-3) jótékonysági mérkőzésen vett részt Firenzében. A teljesítményére abszolút nem lehetett panasz, hiszen topcsatárokat megszégyenítő módon klasszikus mesterhármast szerzett.

Először tizenegyesből, majd két gólnál közelről volt eredményes. A találkozó után bocsánatot kért nyilvánosan a szurkolók előtt, amiért 2000-ben a Rómához igazolt a Fiorentinától.

- Nem kell megmagyaráznom, hogy Firenzét, mint várost mindig is szerettem. Szörnyen éreztem magam, amikor eligazoltam Rómába - mondta az egykori labdarúgó.

Az argentin játékos pályafutását hazájában a Newell's Old Boysnál kezdte, majd megjárta a River Plate és a Boca Juniors együttesét. Ezután Olaszországba, a Fiorentinához szerződött, ahol 269 mérkőzésen 168 (!) gólt szerzett kilenc év alatt.

A Fiorentina után a Rómához került, ahonnan kisebb időre kölcsönadták az Internek. Az olaszországi kalandok után Katarban folytatta, ahol 2005-ben az Al-Arabi együttesénél 36 évesen végleg szögre akasztotta a stoplist.

Újabb játékos dőlt ki vb-selejtezős ellenfelünktől

Babosnak párosban is véget ért a kínai túra

Dráma! Súlyos sérülést szenvedett Rudolf Gergely

Nikolicsé lehet a főszerep a vb-selejtezőn

Tomori után újabb alapember dőlt ki a kéziválogatottból


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések